A H. N. Adventista Egyház zeneszemléletének irányelvei. 1983. Archív

A H. N. Adventista Egyház zeneszemléletének irányelvei. 1983. Archív

A H. N. Adventista Egyház zeneszemléletének irányelvei. 1983. Archív

Zeneirodalom, Szerző: - 2019. Május 02. 58

Seventh-day adventist philosophy of music: past and present

(Lelkésztájékoztató, 1983/3. 188-196)

Előszó

Az egyháztörténelemben hosszabb-rövidebb időszakonként ismételten olvashatunk arról, hogyan igyekeznek meghatározni, mi a „jó”, az „igazi”, a „helyes” egyházi zene. Erre vonatkozó szakirodalmat katolikus és protestáns íróktól egyaránt olvashatunk.

A katolikus (ortodox, valamint római) egyházak dallamaikat a zsidó liturgikus énekekig vezetik vissza. A nyugat-európai zenekultúra gregorián névvel illeti e dallamokat. A protestantizmus is ebből a dallamkincsből merítve alakítja ki első énekeit. Ugyanakkor a magyar protestáns énekköltőket még a magyar népdalok is ihlették, ami főleg a ritmusképben ismerhető fel. Érdekes, hogy a „régi” dallamok a zenei stílusváltozások folyományaként olyan hatással vannak ránk, hogy alig jut eszünkbe a kérdést feltenni: vajon honnan származnak? Így a régi dallamoknál nagyobb a tűrőképességünk, mint az újabbkoriaknál.

Arra a kérdésre, mi a jó egyházi zene, nehéz választ adni. Hasonlóképpen feltehetjük a kérdést: Mi a jó egyházi beszéd? Feleletként gondoljunk arra, amit az apostolok a lelki táplálékról írnak. Ugyanaz a beszéd lehet az egyiknek gyenge, a másiknak erős táplálék. Épp így ugyanaz a zene lehet az egyiknek silány, a másiknak lélekemelő. Az nem képezi vita tárgyát a himnológusok között, hogy Európában az ún. protestáns államok gyülekezeti éneklési kultúrája magas fokon áll. Nem csoda, hiszen a protestáns gyülekezetek istentiszteleteinek egyik állandó alkotóeleme az ének, míg a katolikus egyházaknál nem mindig az. Hogy milyen nehézségekkel kellett pl. a katolikus és protestáns (köztük a h. n. adventista) egyházaknak a németül beszélő országokban (Ausztria, NSZK, NDK és Svájc) megküzdeni, amikor az egész nyelvterületre egységes énekeskönyvet adtak ki, az szinte minden képzeletet felülmúl. Mi magyarok is csóválnánk a fejünket, ha kézbe vehetnénk mindazokat a „magyar” énekeskönyveket, amelyeket a világ különböző részein az ún. magyar gyülekezetekben használnak. S ha ezekben a gyülekezetekben az éneklésről és zenélésről beszélünk, önkéntelenül felvetik a kérdést, hogy akkor mi a jó zene.

Fentiekből nyilvánvalóvá lesz, hogy a kérdésre tömör meghatározást nem lehet adni. Ezt ne is várja senki. Ilyen megfogalmazásra egyik egyház vezetősége sem vállalkozik. A magyar r. k. egyház „A szentzene törvényei” címmel (Bp. 1943) igyekezett idevonatkozó tanácsokat adni. Hasonlóképpen tette ezt a mi egyházi legfelsőbb vezetőségünk is, amit alábbiakban iránymutatásul és útbaigazításul kívánunk testvéreinkkel közölni. Ennek a vezérfonalnak azonban csak akkor lesz haszna, ha ezek alapján alakítjuk zenei gyakorlatunkat és ízlésünket, s nem pedig ha további gyakorlatlanságunkat ezzel akarjuk alátámasztani.

A jó Isten áldása nyugodjon meg abban a törekvésünkben, hogy az istentiszteleteken való éneklésünk és zenélésünk Isten dicsőségére és lelki épülésünkre hangozzék. -itd-

 

Bevezetés

Mint az irodalom és a kommunikáció más eszközei, úgy a zene által is a legjobb és legrosszabb egyaránt eljut a hallgatóhoz. Míg a jónak tartott zene az inga egyik vége felé leng ki, a rossznak nyilvánított egyre nagyobb súllyal az ellenkező irányba halad. Az utóbbi olyannyira nagy hangsúlyt kapott, hogy egyházvezetők, tanárok és gyülekezeti tagok is kifejezték, szeretnének pozitív irányelveket kapni ezen a területen.

Segítséget akarván nyújtani az egyházi zenével kapcsolatos állásfoglalás tisztázásához, a muzsikusok és más személyek széles köréből alakult bizottság majdnem egy hétig ülésezett, és a következő irányelveket állította össze a sokoldalú gyülekezeti programokban a zene alkalmazására. A nyilatkozatot a GK Éves Tanácsa is jóváhagyta 1972-ben.

„A zenét gyakran abba az irányba terelik, hogy az a gonosz célját szolgálja, és így a kísértés legvonzóbb eszközévé váljon. De helyesen alkalmazva Isten értékes ajándéka, azzal a céllal, hogy emelkedett, nemes témákra terelje gondolatainkat, hogy inspirálja, nemesbítse lelkünket” (Nevelés 167).

 

A H. N. Adventista Egyház

Generál Konferenciája

Nevelési Osztály

 

A H. N. Adventista Egyház prófécia beteljesedéseként jött létre, hogy mint Isten eszköze, az egész világon hirdesse az Isten Fia engesztelő áldozatába vetett hit általi megváltás örömüzenetét és azt, hogy Urunk parancsolatainak engedelmeskedve kell felkészülnünk visszajövetelére. Akik elfogadják e felelősséget, azoknak az életük épp oly megkülönböztetett legyen, mint az üzenetük. Ehhez arra van szükség, hogy minden gyülekezeti tag teljesen elkötelezze magát az Egyház eszméi és céljai mellett. Ez az elkötelezettség a gyülekezeti élet minden részére hatással lesz, és bizonyára hatni fog egyházi zenénkre, hogy Istentől kapott feladatát betölthesse.

A zene az egyik legnagyszerűbb adomány, amit az ember Istentől kapott, és ez a lelki programok egyik legfontosabb része. Ez az Istennel való kommunikáció egyik csatornája, „és olyan eszköz, mely a lelki igazságot a legjobban képes szívünkbe vésni” (Nevelés 168). Mivel ez is olyan dolog, aminek örökkévaló következménye van, lényeges, hogy tisztában legyünk a zene roppant erejével. Hatalma van felemelni és lealacsonyítani; szolgálatába állítható úgy a jónak, mint a gonosznak. „Hatalma van leigázni a durva, pallérozatlan természetet; serkenteni a gondolkodást, felébreszteni a szimpátiát, segíteni a cselekedetek összhangját és eloszlatni a homályt, balsejtelmeket, amelyek erejét veszik a bátorságnak és gyöngítik az erőfeszítéseket” (i. m. 167, 168).

Azoknak tehát, akik kifejezetten ennek az egyháznak a szolgálatára válogatják a zenét, a megkülönböztetés legmagasabb fokát kell gyakorolniuk a kiválasztásnál és az alkalmazásnál. Az emberi bölcsességnél többre van szükség ahhoz, hogy ezt az eszményi állapotot elérjük. Így az útmutatás kinyilatkoztatásához fordulva a következő általános elveket bocsátjuk közre:

 

A zene

1/ dicsőítse Istent, és segítsen nekünk elfogadhatóan imádni Őt (1Kor 10:31);

2/ nemesítse, emelje fel és tisztítsa meg a keresztyén gondolatait (Fil 4:8, PP 627, 628);

3/ gyakoroljon befolyást a keresztyénre, hogy a saját és mások életében Krisztus jellemét fejlessze (MS 57. 1906);

4/ olyan szöveggel legyen ellátva, ami összhangban áll az Egyház szentírási tanításával (RH 1912. jún. 6);

5/ hozza felszínre a szavak és a zene üzenetének közös vonását, elkerülve ezzel a szent és a profán keveredését;

6/ kerülje a színpadiasságot és a gőgös fitogtatást (Evangélizálás 137, RH 1900. nov. 30);

7/ a szöveg üzenetének engedjen elsőbbséget, és ne nyomja el azt a túl erős kísérő zene (Evangélium szolgái 357, 358);

8/ tartsa meg az érzelmi, értelmi és a lelki elemek józan arányát (RH 1899. nov. 14);

9/ a fennkölt, nemes, kiváló eszméket sose adja alább azért, hogy elérje az embereket ott, ahol vannak (Bizonyságtételek IX. 143. Evangélizálás 137);

10/ legyen ahhoz az alkalomhoz, rendezvényhez és a hallgatósághoz illő, amelyikhez tervezték (Evangélizálás 507, 508).

A különböző kulturális, etnikai csoportok zenéjében sok van, ami lelkileg felemelő, és a vallás tekintetében érvényes, mindazonáltal mindenki a krisztusi jellem egyetemes értékéhez szabja zenei ízlését és gyakorlatát, és igyekezzen a lélekben és az evangélium céljában való azonosságra, ami egységességet és nem uniformizmust kíván. Gondot kell fordítani arra, hogy kerüljük a zenében azokat a világi értékeket, amelyek a keresztyén hit magasztos ideáljait nem fejezik ki.

A fentebb közölt alapelvek hatásos irányelvként szolgálnak az Egyház különböző szükségleteihez illő zene kiválasztásában és alkalmazásában. Az Egyház ezen elvek alapján összeegyeztethetetlennek tart bizonyos zenei formákat, mint pl. a jazz, a rock és ezek keverékei. Felelősségteljes személyek, akik a gyülekezet széles körű zenei életében akár vezetőként, akár előadóként tevékenykednek, egyes területeken könnyűszerrel tudják alkalmazni ezeket az alapelveket. Más területek ennél sokkal bonyolultabbak, és a következőkben az ezzel kapcsolatos tényezőket részletesebben tárgyaljuk.

 

I. EGYHÁZI ZENE

Zene az istentiszteleten

Az istentiszteletnek kellene az emberiség elsődleges és örök tevékenységének lennie. Amikor a hivő Isten házába megy dicsérettel áldozni Neki, hadd történjék ez a lehető legjobb zenével! Az istentisztelet miden zenei részét gondosan tervezzük meg, arra vezetve a közösséget, hogy annak ne csupán szemlélői, hanem résztvevői legyenek.

Az istentiszteleti énekek Istennek szóljanak, dicséretet hirdessenek, és hasznosítsák örökségünk nagyszerű énekeit. Az énekek legyenek jól énekelhető dallamok és értékes költemények. A lelkész tanúsítson mély érdeklődés aziránt, hogy a gyülekezeti éneklés egyre jobb és lelkesebb legyen. „Csak ritkán forduljon elő, hogy alig néhányan énekelnek” (Tanácsok egészségről 480. 482). A keresztyén tapasztalatot mérhetetlenül gazdagítja az új énekek megtanulása és éneklése.

Ahol van kórus, ott a régi vagy kortárs neves zeneszerzők sokat mondó kórusműveiből kiválasztott darabok hűséges és jól felkészült zenészek előadásában gazdagabbá teszik az istentiszteletet, és hozzájárulnak a szolgálat nemesbítéséhez.

A hangszeres zene, beleértve az orgonát és a zongorát, legyen összhangban az istentisztelet magasztos eszméivel. Mindig gondosan válasszanak a legjobb darabok közül, tekintetbe véve az előadó képességét és képzettségét. A gyülekezeti közének vezetésével megbízott zenész különösen nagy felelősséggel tartozik, hogy minden szolgálatában úgy az előjátékban, mint az utójátékban, egyéb alkalmakkor, vagy a gyülekezeti énekek vezetésénél a megfelelő mértéket tartsa. Egyedülálló szerepe van abban, hogy gyülekezetében emelje a zene színvonalát az istentiszteleten. Ha az istentisztelet keretén belül szólóéneknek vagy más külön zenei szolgálatnak kell elhangoznia, akkor olyan darabokat részesítsünk előnyben, amelyek szentírási szöveget idéznek, és dallamuk az énekes képességeit nem haladja meg. Az énekeket a hanggal való kérkedés nélkül az Úrnak kell előadni úgy, hogy az üzenet kerüljön az első helyre.

 

Zene az evangélizáción

Az evangélizációnál alkalmazhatunk evangéliumi zenét, vagy bizonyságtevő zenét; de ne adjunk alább a méltóság és kiválóság fennkölt elveiből, amelyek Krisztus második eljövetelére a népet felkészítő üzenetünket jellemzik.

 

Milyen legyen a kiválasztott zene?

1/ A hallgatót Jézushoz vezesse, aki az Út, az Igazság és az Élet!

2/ Készítse elő az utat Isten Igéje üzenetének hirdetéséhez, vagy folytassa annak felszólítását és kérjen feleletet a hallgatóktól!

3/ Olyanok adják elő, akiknek élete összhangban van az üzenettel, amit hirdetnek!

4/ A bibliai igazság mély bevésésének eszköze legyen, ami ösztönöz az élet javítására!

5/ Az előadás gondosan megtervezett, rendes legyen!

6/ Egyszerű, dallamos legyen; előadásakor a személyes képességeket ne fitogtassuk!

7/ Adjon teret az Ige hirdetésének úgy időben, mint hangsúlyban!

8/ Az érzelmekhez és az értelemhez egyformán forduljon, és ne csupán az érzékeket bűvölje el!

9/ Tartalma, stílusa legyen érthető és értelmes a hallgatóság lehető legnagyobb rétegei számára!

 

Az ifjúsági evangélizáció zenéje

Az ifjúsági bizonyságtevés területén a fentebbi javaslatok közül a legtöbb alkalmazható. Bizonyos, ezen a területen egyedülálló aspektusokat még meg kell fontolni.

A fiatalok hajlanak arra, hogy a kortárs ifjúsági kultúra zenéjéhez szorosan kötődjenek. Néha bizonyos megkérdőjelezhető zenei kifejezések alkalmazásához vezet a vágy, hogy elérjük a fiatalságot Krisztus evangéliumával ott, ahol vannak. Ezekben a stílusokban a legproblémásabb rész a ritmus, vagy „a beat”.

Minden zenei elem közül a ritmus váltja ki a legerősebb fizikai hatást. Sátán a fizikai természet megkörnyékezésével éri el legnagyobb sikereit. Ellen G. White a következőket mondta, tanúságot téve arról, mennyire tudatában van azoknak a veszélyeknek, amelyek ebben a megközelítésben leselkednek a fiatalságra: „Fülük szinte issza a zenét, és Sátán tudja, melyik szervet kell felizgatni, élénkíteni, elfoglalni és az elmét annyira elbűvölni, hogy Krisztus már ne legyen vonzó a számukra. Akkor a lélek már nem vágyódik az isteni ismeretre és a kegyelemben való növekedésre” (Bizonyságtételek I. 497). Erős vád ez, ami bemutatja, hogyan kerülhet a zene alkalmazása Isten tervével ellentétbe. A korábban említett jazz, rock és az ezekkel kapcsolatos kevert formák köztudottan ezt az érzelmi hatást váltják ki az emberek tömegeiben.

Másrészt viszont van sok olyan tradicionális népzenei kifejezési mód, amit a zenei áramlat törvényes ágainak tekintenek. Ezek között vannak olyanok, amelyek a keresztyén bizonyságtevés kifejezésére elfogadható eszközök. Mások, amelyeket talán egy keresztyén szekuláris légkörben elfogadhatónak tartanak, a Megváltó nevének viselésére talán nem méltók. Megint mások teljesen kívül esnek a keresztyén tapasztalaton. Világosan kell hát látnunk, hogy a „népzenei” kifejezés minden formáját ugyanannak az általános elvnek az alapján kell elbírálni, mint a többi formát, amelyeket ez az irat tárgyal.

„Gyermekei számára Isten magasabbra helyezte az eszményképet, mint ahová a legmagasabb emberi gondolat eljuthat” (Nevelés 18). Akik e nemes eszmény után vágyakoznak, és akik az ifjúsági bizonyságtevést vezetik, a Szentlélek segítségével útmutatást kapnak, ha imádkozó szívvel tanulmányozzák a zenét.

A ritmus problémáján kívül más tényezők is befolyásolják a zene lelki minőségét.

Hangképzés – A rockzenében általános rekedtes stílus, a night clubok énekeseinek szuggesztív, érzelmes, ziháló, dudorászó stílusa és az emberi hang más eltorzítása kerülendő.

Harmóniaképzés – Kerüljük a szeptim-, nón-, undecim és tredecim akkordokkal telített zenét, valamint az egyéb érzelgős hangzást. Ezek az akkordok mértékkel alkalmazva szépen hangzanak, különben már elvonják a figyelmet a szöveg igazi lelki tartalmától.

Az előadás látványa – A bizonyságtevésben semmi olyannak nem lehet helye, ami indokolatlanul nagy figyelmet terel az előadóra, mint pl. a túlzott, mesterkélt mozgás, vagy a nem megfelelő öltözet.

Elektromos hangerősítés – Nagy gondot kell fordítani arra, hogy elkerüljük a túlzott erősítést úgy a hangszeres zenénél, mint az éneknél. A zene erősítésénél figyelni kell úgy a bizonyságtevő, mint a bizonyságtevés hallgatóinak lelki szükségleteire. Alapos megfontolás után kell kiválasztani, hogy melyik hangszereket erősítsük.

Előadás – Minden szent zene előadásának elsődleges célja Krisztus felmagasztalása, nem pedig az előadó dicsőítése, sem a szórakoztatás.

 

Zene otthon

1/ A zenei képzésnek és a zene szeretetének a gyermek életében már korán el kell kezdődnie az alábbi tényezők által:

a/ a családi áhítatok kötetlen, boldog tapasztalatai alatt kell megtanítani nagyszerű énekeinket és az evangéliumi énekeket;

b/ ki kell alakítani a helyes zenehallgatási szokásokat az otthoni eszközök segítségével; a zenét nagy gonddal kell válogatni;

c/ a család járjon el zenei előadásokra, amelyek színvonalát fentebb vázoltuk e dokumentumban;

d/ a szülők helyes példája és befolyása által;

2/ serkenteni kell a családi éneklésben és a családi zenélésben való részvételre;

3/ bátorítani kell a gyermekeket arra, hogy próbálkozzanak a versírással és a zeneszerzéssel;

4/ alakítsunk ki otthoni zenei könyvtárat bölcsen összeválogatott anyagból;

5/ tudnunk kell arról, hogy Sátán háborút visel az értelem ellen, és talán észrevétlen megváltoztatja a gondolkodást, hogy elferdítse a jóról és rosszról alkotott nézetet. Rendkívül nagy gondot kell tehát fordítani arra, hogy milyen műsort választunk, milyen zenét hallgatunk meg a rádióban vagy a tévében, különösen kerülve a vulgáris, csábító, olcsó, erkölcstelen, színházias és az ellentétes kultúra irányaival azonosítható jellegű darabokat.

 

II. VILÁGI ZENE

A zene „helyesen alkalmazva Isten értékes ajándéka, amit azzal a céllal adott, hogy emelkedett, nemes témákra terelje gondolatainkat, hogy inspirálja, nemesbítse lelkünket” (Nevelés 167).

Az adventista életstílus megköveteli, hogy a keresztyén a megkülönböztetés legmagasabb fokát gyakorolja, amikor a személyes élvezetre szóló vagy csoportos előadásra szánt világi zenét válogatja, és legyen felelőssége tudatában. Minden ilyen zenét a Fil 4:8-ben adott tanítás fényében értékeljünk: „Továbbá, atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok”. Gondoljunk Ellen G. White figyelmeztetésére is, amit a Bizonyságtételek a gyülekezetnek I. kötet 497. oldalán adott:

„Isten megmutatta nekem, hogy a fiataloknak határozottan ki kell állniuk, és Isten Igéjét kell tanácsadójukul, vezetőjükül választaniuk. A fiatalokon nagy felelősség nyugszik, amit könnyen vesznek. Ahelyett, hogy otthonukban szentségre és lelkiségre ösztönözné őket a zene, olyan eszközzé lett, ami az elméjüket elfordítja az igazságtól. Úgy tűnik, hogy a léha ének és a ma népszerű könnyűzene felel meg ízlésüknek. A hangszerek elvették azt az időt, melyet az imádkozásnak kellett volna szentelni. Nagy áldás a zene, ha nem élnek vissza vele; ám helytelenül alkalmazva rettenetes átok”.

A keresztyén nem fog olyan énekeket énekelni, amelyek összeegyeztethetetlenek az igazság, a becsületesség és a tisztesség eszményeivel. Minden olyan részt kerülni fog, ami a rosszat kívánatosnak, a jót pedig triviálisnak mutatja be. Elkerüli a banális megfogalmazásokat, a rossz költőiséget, az értelmetlenséget vagy a léhaságot, ami a Szentírásban és a Prófétaság Lelkének irataiban található tanácsoktól és tanításoktól való eltéréshez vezetne.

A keresztyén jellem fejlődésével ellentétesnek fogja tartani pl. a blues-t, a jazz-t, a rockzenét és a hasonló formákat, mert ezek a tisztátalan gondolatok előtt nyitják meg az utat, és szentségtelen magatartáshoz vezetnek. Ez a zene közvetlen kapcsolatban áll a mai társadalom engedékenységével. A ritmus, a dallam és a harmónia eltorzítása – ahogy ezek a stílusirányzatok teszik – és a túlzott hangerő eltompítja a fogékonyságot és végül tönkreteszi a jó és szent dolgok értékelésének képességét.

Ha egy szent verset világi dallammal zenésítünk meg, akkor nagy gonddal kell ezt tenni, hogy a zene világias tartalma ne nyomja el a szöveg üzenetét. Továbbá, ha a józan ítélőképességű keresztyén világi zenét válogat – akár azért, hogy meghallgassa, akár azért, hogy előadja –, ami kívül esik a fentebb említett kategóriákon, a zeneszemléletben vázolt általános alapelvek próbájának vesse azt alá.

Az igazi keresztyén bizonyságot tud tenni másoknak azzal, hogy milyen világi zenét választ a társadalmi összejövetelekre. Szorgalmas kutatás és gondos válogatás után olyan zenét választ, ami összeegyeztethető társadalmi igényeivel és keresztyén elveivel is.

„Élő kapcsolatban kell lennünk Istennel az imában; élő kapcsolatban a dicsérő és hálaadó énekekben”(Nevelés 498).

Fordította: Zarkáné Teremy Krisztina


 

Cikk kategóriák

További cikkek

Zeneirodalom

Egy sípos orgona, egy katolikus templom és egy adventista csoport

Január 20.

Egy Magyarországról származó zenész és mérnök, Murányi Árpád templomot vásárolt, amelyben koncerteket tart, ez a templom a helyi gyülekezet istentiszteleti helye is egyben